Kiemelt kép

A YouTube-on folytatódott a Dalfutár

Két hete indult a Dalfutár 2. évada. Rendhagyó módon (a korábbán TV2-n futó műsor) a YouTube-on folytatódik. Minden hétfőn a saját csatornájukon kell keresni az új videót, amelyet ráadásul premier módban lehet megtekinteni, így azonnal láthatjuk a nézők reakcióit és be is kapcsolódhatunk a beszélgetésbe. 

A műsor lényege, hogy egy csapat (egymást nem ismerve) megalkot egy új dalt. A csapat munkáját Hajós András irányítja: először megszületik egy a dal alapja, arra valaki ír egy szöveget, az eljut egy producerhez, majd pedig egy énekeshez. Ők nem ismerik egymást, már csak a végső fázisban találkoznak, a stúdióban. Az elképzelések pedig néha egészen eltérnek, így érdekes látni, hogyan lesz a végére mégis egy végső zeneszám.

Az epizódok kb. félórásak, illetve minden csapat két részt kap. A stúdió epizódok után pedig a zene videóklipje is kikerül a csatornára. Az első dal videói egyébként már fent is vannak a csatornán. Ez pedig itt az első zeneszám:

A koncepció érdekes, amelyből egész jó műsor is születhet. Egyelőre az első részek 50-60 ezres megtekintéssel rendelkeznek, ami annyira nem rossz, de még simán mehet feljebb is, ha egy-egy közönségkedvenc dalt készítenek és elterjed a közösségi felületeken. Nekem egyébként tetszik, hogy a semmiből létrejön egy dal és ezáltal bepillantást nyerünk a dalszerzés világába. Ha valakit érdekel a műsor, akkor a csatornát erre a kattintva tudja megtekinteni. 

Dalfutár logó © Hajós András / Dalfutár


Ha nem szeretnél lemaradni a hasonló posztokról, kövesd a blog Facebook oldalát!