Kiemelt kép

Lelkek között lélektelenül - Terápia befejező évad

A blogon már volt szó a Terápia első és második évadáról. Most pedig a befejező, harmadik évadról lesz szó, amely talán a leginkább képes a néző lelkéig eljutni. Hihetetlen egy sorozat. De szerintem ezt már senkinek sem kell bebizonyítanom. 

A Terápia harmadik évadában is megmarad az a kötött heti ciklus, amihez már hozzászoktunk. Hétfőn egy egész egyedi esettel van Andrásnak (Mácsai Pál) dolga, Zsolttal (Vilmányi Benett), aki egy börtönben várja a bírósági döntést. A keddi páciens Krisztina (Schell Judit), aki gyakorlatilag férje elől menekül. Szerdán egy székely idős bácsi, Sándor (Czintos József) keresi fel egy mély gyász és új budapesti családjának leküzdése miatt. A csütörtök egy híres színész napja, Edité (Udvaros Dorottya), akinek testvére halálos beteg. Pénteken pedig mindezeket összegezve Adélhoz (Balsai Móni) jár, aki egy fiatal terapeuta.  

Az előző évadokban is látszott már, hogy András nem szabálykövető pszichológus, hanem szeret mindent elkövetni a páciensei gyógyulása érdekében. Ennek eszközeként, vagy talán mellékhatásaként túlzottan is közel kerül hozzájuk. Zsoltnak például ingyen segít, hogy kiderüljön ártatlansága, de a fiún esélytelen segíteni. Elzárkózik, de mégis talán pont őt engedi magához közel leginkább. Krisztina esete is reménytelen. Kényszercselekedeteitől és férjével való kapcsolatából menekülni képtelen. Saját magát is becsapja, úgy véli nem érdemli meg a szabadságot, a boldogságot, ami egyételműen nem igaz. Hasonló a helyzet Zsolttal is: hiába ártatlan, képtelen beismerni. Sándor a maga székelyes, öreges stílusával próbálja megoldani a fennálló helyzetet. Nem elég, hogy András még dohányozni is hagyja, de barátságukat saját menekülésére használja fel, és mélyen becsapja terapeutáját... Edit picit másabb, ő képes a változásra. Nagyon is pozitív hatással van rá a kezelés, de azzal András itt is átlépi az etikai szabályokat, hogy korábbi páciense testvérét kezeli. A hét etikai kérdéseit pedig pont Adél koronázza meg: fennáll az ún. érzelemátvitel, ami idővel mélyebb érzéseket kelt Andrásban. 

A sorozat mélyen képes megérinteni a nézőket. Olyan témákat feszeget, mint a halál, az elmúlás, az emberi kapcsolatok, vagy épp a céltalanság. Talán a legerősebb András belső vívódása: félelem a parkinson kórtól, szerelmi és baráti kapcsolatok összeomlása és kialakulása, de az évadok alatt végigkövethettük, ahogy széthullik családja, eltávolodnak tőle gyermekei. 

Ezeket a negatív mély gondolatokat tökéletesen oldja fel Sándor székely humora, viselkedése, vagy épp András időközönként előkerülő irónikus viselkedése. Külön pozitívum volt, ahogy egy-egy röpke pillanatra felbukkantak korábbi évadok fontos személyei. Ebből is érezhettük, hogy András nincs teljesen egyedül. Szerintem, ha valaki szereti az ilyen jellegű sorozatokat, akkor nem fogja egy másodpercig sem megkérdőjezelni, hogy miért adok erre egy 9/10-et. Csak próbáld ki, végigpörgetsz egy pár részt az utolsó évad végéről, majd megnézed a záróepizódot. Szerintem nincs olyan, hogy fogod és a stáblista elején kinyomod az egészet, és elmész megnézel egy vígjátékot. Olyan szinten képes magába rántani az egész, hogy elgondolkodtat. Végiggondolod te hogyan cselekedtél volna, és azon, hogy mi a fenéért nincs több rész.


Ha nem szeretnél lemaradni a hasonló posztokról, kövesd a blog Facebook oldalát!