Kiemelt kép

Könyvajánló: Harry Potter és az elátkozott gyermek

A blogon főleg sorozatokról és filmekről szoktam írni, de ezzel a poszttal szeretnék indítani egy új rovatot, amelyben az általam kedvelt könyvekről szeretnék olvasónapló/ajánló jelleggel beszámolni. Elsőként a Harry Potter és az elátkozott gyermek (H.P. and the Cursed Child) című könyvről lesz szó, amely az azonos című színdarab szövegkönyvének különleges kiadása. A színdarabot Jack Thorne írta J. K. Rowling és John Tiffany, illetve saját új története alapján. (Az ősbemutató 2016-ban volt, a könyv is ekkor jelent meg.)

19 évvel később

A történet 19 évvel játszódik a Harry Potter regénysorozat 7. része (Harry Potter és a Halál ereklyéi) után. Egészen pontosan 2017-től 2020-ig, amikor Harryék már felnőttek és gyerekeik a Roxfortba járnak. A főszereplők a felnőtt Harry mellett az ő középső fia (Albus Perselus Potter) és Draco fia (Scorpius Malfoy), akik fura módon jó barátok, szüleikkel ellentétben. Ráadásul Albus is Mardekáros lesz. 

Persze nem most először találkozunk a gyerekek neveivel, hiszen a 7. regény epilógusában pár mondat erejéig bemutatja J.K. Rowling számunkra, hogyan is képzelte el a felnőtt Harryéket. Harry és Ginny összeházasodtak és született 3 gyerekük: Lily, James, Albus, illetve Ronnak és Hermione-nak is kettő: Rose, Hugó. Draco Malfoy-nak pedig Scorpius. A folytatásban azonban nem nagyon térnek ki a többiekre. Végig Albus és barátja van a középpontban, illetve szüleikkel találkozhatunk gyakran, akikkel nem felhőtlen egyikőjüknek sem a viszonya.

Apa-fia konfliktusok

Albus apja árnyékában él. Úgy érzi, hogy “a nagy Harry Potter” fiaként meg kell bárkinek is felelnie. A probléma forrása apja és közte mégsem ez alapvetően, hanem, hogy Harry nem tudja mit is kellene igazán tennie, hogy jó apa legyen. Nem volt apja, akit példaként vehetne. Kapcsolatuk tehát egyáltalán nem felhőtlen, de ez a végére szerencsére sokat fog változni. Scorpius se jön ki apjával, hiszen nem túl jó a híre a családjuknak, amit tovább bonyolít az a pletyka, miszerint ő lehet Voldemort fia… Scorpius és Albus talán pont emiatt tudják igazán jól megérteni egymást. Hasonló gondokkal küzdenek, azzal a bizonyos “szülői árnyékkal”.

Az időnyerő

A történet főleg 2020-ban játszódik, amikor Harry-nek ismét elkezd fájni a sebhelye és rémálmok gyötrik, miközben Cedric apja is őt hibáztatja és egy időnyerő (amiről azt gondolja, hogy Harry tulajdonában van) segítségével szeretné megmenteni a fiát. Albus pedig gondol egyet és ellopják az időnyerőt. Ez pedig komoly gondokat okoz és szinte visszafordíthatatlan károk keletkeznek az időben. Megismerhetünk több variációt a jelen kapcsán és több múltbeli esemény szemtanúi is lehetünk. A cél pedig az, hogy mindent helyreállítsanak. Vajon sikerül? 

Összegzés

Természetesen nem szeretnék túl sok spoilert lelőni, de a történet alappilléreire szerettem volna pár mondat erejéig azért kitérni. Én őszintén tudom ajánlani, mert azon túl, hogy komoly nosztalgia ismét egy Harry Potter könyvet olvasni, elég szórakoztató is. Először féltem attól, hogy lehetséges-e egyáltalán folytatni egy lezárt történetet, de pozitívan csalódtam. Végig izgalmas volt, alig tudtam letenni, pedig még csak nem is egy regényről beszélünk, de szerintem ez a formátum is elég emészthető bárki számára. Szóval, érdemes megszerezni a könyvet! Jó olvasást!

Kiemelt kép háttér grafika © Freepik.com
Könyv borító © Animus Kiadó, Budapest, 2016 (cover design: Harry Potter Theatrical Prod. Limited)


Ha nem szeretnél lemaradni a hasonló posztokról, kövesd a blog Facebook oldalát!